Érdekel a pszichológia. Talán úgy is döntesz, szakmáddá teszed. Bizonyára él egy kép a fejedben arról, hogy egy pszichológus mit is tesz, amikor dolgozik. Ez a blog azért (is) jött létre, hogy ez a kép mielőbb közelebb kerülhessen a valósághoz és egy működőképes jövőkép motiválhassa a diákokat tanulmányaik során.

Érdekel a pszichológia. Oly annyira érdekel, hogy éveket, akár már évtizedeket is eltöltöttél vele: tanultál, diplomáztál és a napjaidat belengi a kutatómunka, a klinikai élet, a szervezetfejlesztés vagy a pszichológia bármely más területének szelleme. Ez a blog azért (is) jött létre, hogy mesélj a munkádról, arról ami megragadott benne, arról ami kihívást jelent. Neked van már rálátásod, hogy a 'nebulókra' hol lenne szükség.

Ez az a fórum, ahol tanulmányaidról, munkádról közérthető módon írhatsz és akár véleményt kérhetsz. Ez az a fórum, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy kilépve a mindennapok szűk szakmai berkeiből, gondolataidat szélesebb plénum elé tárhasd és reflexiót kérhess egy szélesebb kognitív térben.

Váljon hasznunkra!

2012. december 29., szombat

A kreativitás rejtélyes szelleme

 Amikor egy feladat több mint mechanikus lépések sorozata, akkor más nekikezdeni. Jellemzően azt érzed, hogy íme a lehetőség, hogy tegyél valamit, valami jelentőset, és az eredményt a te neved fémjelzi majd. Ám egyidejűleg a jelentőségteliség lehetőségének érzésével megjelenik a bizonytalanság, a kétely, hogy valóban tudsz-e olyat alkotni, ami megosztásra érdemes. Talán ismerős a szituáció, amikor előtted egy üres papír, egy tejfehér oldal a monitoron és írni kéne. Írni valami nagyon jót. Egy házi dolgozatot, egy kutatási tervet, egy cikket. Csinálni valamit, ami jó.

A fenti helyzetet már bizonyára mindnyájan tapasztaltuk, a művészek életében pedig gyakran ismétlődik a jelenség. Sokan ehhez kötik a művészekre oly jellemző instabil lelkiállapotot, depressziót és alkoholizmust. Úgy tűnik, társadalmilag is elfogadottá vált a boldogtalan, meggyötört művész képe. De így kell-e ennek lennie? Nem lehet-e másképp?

Ezt a kérdést fogalmazta meg Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek című regény írója egy 2009-ben megrendezett TED konferencián. Ezt a magával ragadó, zseniális humorral fűszerezett előadást ajánlom most figyelmetekbe, mert ugyan az írónő főként művészekről és nagy gondolkodókról beszél, a kreativitás és a kreatív folyamatokat kísérő negatív lelkiállapotok túlmutatnak ezeken a kereteken.

A video 19 perc hosszú, számos történtet és információt sző egybe. A megértést elősegítendő, kérlek tekintsd át az előadás alábbi vázlatos leírását.




 A videót ezen a linken éred el. Szükséges technikai információ: A videó magyar felirattal is megtekinthető. Ehhez kattints a filmablak alatt található ’Show transcript” gombra és válaszd a ’Hungarian’ opciót.

Illetve angolul YouTube-on is:



Röviden összefoglalva a hallottakat:

A kreatív tevékenységünk során távolságot kell teremtenünk maga a kreatív tevékenység és a tevékenység eredménye között. Ennek egy lehetséges módja, hogy a kreativitás forrásának nem kizárólag magunkat tekintjük, hanem rajtunk kívülálló misztikus lények létezését vagy irracionális folyamatokat feltételezünk az alkotási tevékenység mögött. Ezen túlmenően ne feledkezzünk meg arról, hogy maga az emberi kitartás is tiszteletet és megbecsülést érdemel, függetlenül az eredménytől, amennyiben megtetted a tőled telhetőt.

Ha megnézted a videót, érdemes elgondolkodnod a következőkön:

(1) Egy korábbi blog bejegyzésben Szabados Sándor röviden ismertette a stresszkezelés ABC modelljét. Az alkotó folyamatok során fellépő stresszt hogyan tudnád leírni ennek a modellnek a segítségével? Mi a nem várt esemény? Milyen ok-okozati kapcsolatot vagyunk hajlamosak ilyenkor felállítani? Mindez milyen érzelmi reakciókhoz vezet?

(2) El tudod fogadni az Elizabeth Gilbert által kínált megoldást az alkotás folyamatához kapcsolódó szorongás leküzdésére? Miért vagy miért nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése